Feledékenység, dekoncentráció, tanulási képesség hiánya.

Mi lehet a háttérben, ha valaki képtelen arra, hogy akár egy néhány szavas üzenetet átadjon, melyet rábíznak, vagy arra, hogy egy nyelvet elsajátítson többéves külföldi tartózkodás alatt, holott erre másoknak néhány hét, vagy hónap elegendő?

Ahhoz, hogy egy ilyen zavaró jelenségtől megszabadulhasson két kérdésre kell először választ kapnia. Az egyik az, hogy vajon mi az, amire tanítani akarja a tünet? Ha ezt megtudja és megtanulja a leckét, akkor a tünet feleslegessé válik és elmúlik. Ezt azonban csak úgy képes kideríteni, ha előbb válaszol arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki és miért volt rá szüksége? Egykoron nyilván hasznosnak ítélte, különben nem találta volna ki magának és nem fektetett volna energiát az elsajátításába. Talán vannak, akik úgy gondolják, hogy felesleges az egészet ennyire megbonyolítani, egyszerűen buta és kész. Pedig nem így van. A feledékenység és dekoncentráció nem egyenlő butasággal és vannak helyzetek, amikor kifejezetten hasznát lehet venni az ilyen „képességnek”.

Aki a fenti két kérdésre válaszolni tud, ezzel a problémát még nem oldotta meg, pusztán annyit tett, hogy megértette a működési mechanizmusát (okát és célját) és ezzel felkészült arra, hogy megszabaduljon tőle. Ahhoz, hogy ez meg is történjen, még fel kell dolgoznia az érzelmeket, melyek a mintát vezérlik. Sem az előbbi, sem pedig az utóbbi folyamat nem általánosítható és nem automatizálható. Attól, hogy az ő esetében ez a tünet egy adott módon és céllal jött létre, még nem jelenti azt, hogy másnál is feltétlenül ugyanígy kell lennie. A probléma és annak megoldása egyedi és csak rá jellemző.

Hogyan alakult ki a tünet (viselkedésminta) és miért volt rá szüksége?

A jelenlegi társadalmi körülmények között éppenséggel az számít előnynek, amikor egy gyermek okosabb az átlagnál és nem ennek ellenkezője. Vajon milyen körülmények indokolják azt, hogy mégis ezt az utat választja?

A gyermekkorban hozott döntések még nem tudatosak a szónak abban az értelmében, ahogyan azt felnőttkorban alkalmazni lehet. A gyermekkor éppen a tudat kifejlődéséről szól. Olyan időszak ez, amikor az új jövevény még nem tudja eldönteni azt, hogy számára mi a jó és mi a rossz? Számtalan esetben egyszerűen teszi azt, amit mondanak neki és nem képes felmérni a cselekedete következményét. Utóbbira a tapasztalatai nyomán válik képessé, de amíg ezeknek híján van, kénytelen mások útmutatására bízni magát. Ebben a folyamatban elsősorban két emberre támaszkodik az édesanyjára és az édesapjára. Ezért hatalmas problémát jelent a számára, amikor ez a két ember egymás ellen fordul és egymással ellentétes állításokkal, parancsokkal, kérésekkel zavarják meg a fejlődését. A gyermek számára mindenek előtt az a legfontosabb, hogy a szülei szeretetét, támogatását maga mögött tudhassa, ezért ennek elnyeréséért a végsőkig képes elmenni.

Képzeljen el egy olyan helyzetet, amikor egy házasság válságba kerül, majd válással végződik. Ez a folyamat csak a legritkább esetekben zajlik konfliktusoktól mentesen, de rosszabb esetben még a nagyszülőket is bevonják a viszályba és veszekedésekbe. A válást követően a gyermek általában az egyik szülőnél marad, míg a másikat látogatja bizonyos időszakonként. Jelen esetben is ez történt. Az egyik alkalommal, amikor a nagyszüleihez készült hétvégére, a szokásos örömmel várta, hogy apu érte jöjjön. Édesanyja azonban most először egy üzenetet is rábízott. Mondd meg a nagyiéknak, hogy ők a hibásak és különben is hogy tehettek ilyet anyuval!? A gyermek kicsit csodálkozik, hogy üzenetet bíznak rá, de mivel fogalma sincs annak jelentéséről, egyszerűen megjegyzi, hogy később pontosan emlékezzen rá. Amit anyu kér, azt meg kell tenni. Rendes gyerek így viselkedik. Annál nagyobb a meglepetése és zavarodottsága, amikor a nagyin látja az üzenet hatását. Azt tudja, hogy valami nincs rendben, de azt még nem, hogy pontosan mi a baj. Ezt követően aztán megpróbálja otthon rávenni édesanyját arra, hogy ne küldjön vele efféle üzeneteket a nagyiéknak, de sajnos anyu erre nem hajlandó. Ha nem adja át hétről hétre megfelelően, amit rá bízott, akkor akár arra is képes, hogy megsértődjön és napokig ne is szóljon hozzá. Apa nélkül úgy, hogy anya is átnéz rajta, nem sok gyerek bírná, úgyhogy valami megoldást kell találnia erre a problémára. Talál is. Ha nem emlékszik az üzenetre, akkor nem kell átadni, vagy nem kell pontosan átadni és így nem kell bántani a nagyit és nem kell hazudni anyunak sem. Zseniális megoldás! Eközben megtanulja azt is, hogy nagyon óvatosnak kell lennie akkor, amikor felnőttek kérdéseire ad válaszokat, mert soha nem tudhatja, hogy mikor mond olyat, amivel megbántja a másikat. Így aztán a magabiztossága szertefoszlik és inkább hallgat, nem válaszol még akkor sem, amikor pedig tudná a választ. Ez még mindig a kisebb rossz.

Felnőtt korára aztán feleslegessé vált a korán megszerzett képesség, csakhogy addigra már önállósította magát, így képtelen megszabadulni tőle. Nemcsak hogy hasznát nem vette, de még jelentősen hátráltatta is. Képtelen volt megtanulni bármit is, vagy megjegyezni akár egy rövid néhány szavas üzenetet, melyet rábíztak.

Vajon mi lehet az, amire ez a tünet tanítani akarja?

A háttér történet ismeretében ezt is könnyebben lehet megfogalmazni. Meg kell tanulnia azt, hogy ne arra figyeljen, hogy másoknak mi a jó, vagy rossz, hanem ehelyett magára koncentráljon. Gyermekként ezt még nem tudhatta, felnőttként azonban már felkészült rá, csak egyelőre még nem képes arra, hogy meg is tegye. Az által válik képessé rá, ha feldolgozza azokat az élményeit és a bennük lévő érzelmeket, melyek a hátrányos viselkedésminta kialakítására késztették. „Ha elfelejtem az üzenetet, nem bántom meg a nagyit és nem mondok ellent anyunak sem.” Gyermekként még nem tudhatta, hogy mi a jó neki és mi másnak, felnőttként ezt azonban már el tudja dönteni, csak még nem tudja megtenni. Mire feldolgozza az élményeket és érzelmeket, képessé válik rá, megtanul koncentrálni és elfelejt feledékenynek lenni.

Loós Balázs

AnaLog-elme-I-Reinkarncio-jobb-banner

AnaLog Terápia – Facebook