„Akinek nincs esze, legyen notesze…?”

A feledékenység sok bosszúságot tud okozni leginkább annak köszönhetően, hogy akkor csap le az emberre egy kellemetlen helyzet formájában, amikor a legkevésbé számít rá. Végül is hogyan is számíthatna arra valaki, hogy majd elfelejt egy fontos találkozót, amikor pont az a feledékenység lényege, kiszámíthatatlan?

Képzelje el azt, hogy egy kisebb cég kereskedelmi vezetője. Kötetlen munkaidőben dolgozik, így megengedheti magának akár azt is, hogy időnként, ha éppen nincs fontos teendője és nem rohan tárgyalásra, akkor tart egy lazább napot. Reggel a szokásosnál később kel, majd pár perccel kilenc után pizsamában leül a reggelije mellé újságot olvasni. Éppen a kiflit tunkolja a kávéba, amikor megcsörren a telefon. Mit sem sejtve veszi fel, de annál nagyobb a döbbenete, amikor az egyik ügyfele azt kérdezi öntől, hogy hideg, vagy meleg tejet kér-e a kávé mellé, mert nem emlékszik pontosan? A tárgyalást kilencre egyeztették az egyik kávézóba a városban. Valószínűleg kevesen válaszolnák ekkor azt, hogy bocsi, elfelejtettem a megbeszélést és éppen itthon reggelizgetek, de fél óra és ott vagyok. Sokkal valószínűbb, hogy valami frappáns kifogással időt kérve vad kapkodásba kezdene és igyekezne mielőbb átszáguldani a városon. Egyszer még csak elviseli ezt valahogy az ember, de mi van akkor, ha havi rendszerességgel esik meg vele? Miért van ez és hogyan lehetne megszabadulni tőle?

Ahhoz, hogy megszabaduljon ettől a kellemetlen tulajdonságtól, rá kellene arra jönnie, hogy hogyan alakult ki és mi a célja a tudattalannak vele? „Akinek nincs esze, legyen notesze…” hangzik a jó tanács, és nem is hasztalan. A kellemetlen azonban az ilyesmiben az, hogy a tudattalan úgy képes kibabrálni az emberrel, hogy azon még egy notesz, vagy a legmodernebb okostelefon sem segíthet. Sokkal célravezetőbb annak utána nézni, hogy hogyan és mi célból alakult ki ez a kellemetlen „szokás”, majd megszabadulni tőle, mint vég nélküli harcot folytatni ellene.

Transzállapotban gyorsan fényt lehet arra deríteni, hogy hogyan indult egykor útjára a folyamat, melynek irányítása idővel kicsúszott a kezei közül. Sokféle oka lehet, amiért valaki elsajátítja a feledékenység képességét, de egy ponton közös az eredet: biztosan hasznot hajt az illető malmára, különben minek alakítaná ki? Mivel a feledékenység egy viselkedés forma, még ha nem akaratlagos is, transszal meg lehet megtalálni az okát. Magyarázkodással nem érdemes az időt tölteni.

Az egyik ismerősöm már az első tanítási napon kiforrt eszközként alkalmazta a feledékenységet, igaz akkor még tudatosan. Egy kisfiúnál nem meglepő az, ha eleven és sokat ugrál. Annál egészségesebb, minél elevenebb. Ő sem volt éppen egy helyben ülő fajta, de a sok ugrálásnak az lett az eredménye, hogy rögtön az első tanítási napon elszakadt az iskolatáskájának a pántja. Így nem mehetett haza a szüleihez, mert biztosan nagyon leszidták volna, úgyhogy inkább bent felejtette a táskát az iskolában. Ez végül is előfordulhat bárkivel, ebből még nagy balhé nem lesz. A tévedést az egyik osztálytárs vette észre, aki rendes lány lévén, elvitte nekik a szüleivel a táskát. Sajnos arra ilyen helyzetben lehetetlen fényt deríteni, hogy hogyan is szakadhatott el a táska szíja, hiszen ő nem volt ott végig. Amikor letette a táskát, még nem volt semmi gond. Ezzel sikerült megúsznia  a nagyobb balhét egy sokkal kisebbel.

Praktikus eszköz a feledékenység, csak a tudattalan nem válogat és hajlamos automatizálni a folyamatot az energia megtakarítás érdekében. Ezzel viszont egyben a kontroll is kicsúszik az illető kezéből, mint ebben az esetben is történt. De, hát miből is gondolhatná egy alig 7 éves kisgyerek, hogy a számára kényelmes megoldást kínáló feledékenység később „elszabadul” és önálló életre kel?

 

Kapcsolódó oldalak, bejegyzések:

Stresszoldás

Allergia kezelése

Körömrágás

AnaLog-elme-I-Reinkarncio-jobb-banner

AnaLog Terápia – Facebook