Félelem, szorongás, pánik kezelése hipnózissal

Félelem, aggodalom, és szorongás “spontán” módon

Félelem, aggodalom, szorongás, és pánik. Előbb-utóbb legalább egyikkel ezek közül biztosan találkozol. Nem feltétlenül kell eljutnod a pánikig, de a félelem, és általában az aggodalom nem kerülhető el. Ennek egyszerű oka van.

Félelemet akkor érzel, ha egy adott helyzettel kapcsolatban rossz tapasztalatod van, és nem tudsz rá megnyugtató választ adni. Mondjuk apu rosszkedvűen jött haza, amit nem vettél észre, és lelkesen körbeugráltad, de váratlanul letorkolt, hogy hagyd végre békén. Elég valószínű, hogy ettől kezdve erre a helyzetre érzékenyebb leszel. Nem biztos, hogy félelemmel gondolsz rá, de elkerülöd. Érthető, hogy ennek a jelenségnek a megismétlődésétől félni fogsz, hiszen nem szeretnél ismét pórul járni. Ez tulajdonképpen már az aggodalom előszobája, mert, ha számítanod kell rá, hogy a jelenet megismétlődik, akkor már előre aggódni fogsz. Minél többször fordul elő, annál erősebb lesz az aggodalmad, míg végül szorongás lesz belőle. A szorongás tulajdonképpen erős félelem, és aggodalom érzet.

 

A pánikhoz már te is kellesz

A pánikkal már egy kicsit más a helyzet. Míg az előző három érzelem spontán módon is kialakulhat, és szándékod, vagy akaratod ellenére kerülhetsz bele, addig a pánik kialakulásának a feltétele a szándékosság. Tudod, pontosabban előre érzed hogy egy adott helyzet rossz lesz, vagy lehet neked, de egyrészt nincs rá logikus magyarázatod, hogy miért, másrészt viszont azt gondolod, hogy kénytelen vagy vállalni, különben még rosszabb helyzetbe kerülsz. Az előbbi példával élve ez azt jelenti, hogy addig, amíg csak az okoz neked problémát, hogy, ha apu feszülten jön haza, de te ilyenkor vissza tudsz vonulni a szobádba, még legfeljebb csak félsz, vagy aggódsz. Abban az esetben, ha mondjuk valamilyen oknál fogva rendszeresen utánad megy, és beléd köt, akkor az egyre erősödő aggodalom helyét szorongás veszi át, ami akkor kezdődik, amikor meghallod, hogy apu haza érkezik.

Mivel a pánik kialakulásához már szándékosság is kell a részedről, ezért ahhoz, még egy kicsit változtatni kell ezen a helyzeten. Mondjuk úgy, az édesapád rendszeresen italos állapotban jön haza. Ilyenkor a családtagokat inzultálja, köztük téged is. Tehát megtanulod egyrészt azt, hogy aput ilyenkor kerülni kell, másrészt azt, hogy ez nem mindig sikerül. Ha viszont édesanyád megkér arra, hogy menj el apádért a kocsmába, és hozd őt haza, akkor már más a helyzet. Így neked kell elébe menned a várható konfliktusnak, kellemetlen helyzetnek. Valószínűleg hiába nyugtatod magad olyan magyarázatokkal, hogy te csak anyu utasítására cselekszel, neki segítesz, vagy teszel jót stb., akkor is te döntesz arról hogy mit tegyél. Mész a kocsmába, pedig ott az apád neked fog rontani. A pánik kialakulásához ez már elég is lehet.

 

Ha nem hiszel a jelzésnek, akkor erősödik

Ebben az egészben az a legrosszabb, hogy az egyes fázisok időben elszakadhatnak egymástól. Akár annyira is, hogy utóbb már nem is emlékszel semmire az előzményekből, csak egy balsejtelmes, és legfőképpen megmagyarázhatatlan rossz érzés van benned, amikor valamit tenni készülsz. Ha ilyenkor megmagyarázod magadnak, hogy nincs is értelme aggódnod, hiszen semmilyen racionális magyarázat nincs a félelemedre, majd pedig az egyértelmű belső jelzés ellenére cselekszel, akkor ezzel elő is készítetted a terepet a pánik kialakulásához. Az a rossz érzés nem azért van ott, hogy átlépj rajta, és figyelmen kívül hagyd, hanem azért, hogy figyelmeztessen, hogy ne tedd meg, amire készülsz. Legalábbis ne így, ebben a formában. Az a baj, hogy ilyenkor kutyaszorítóban érzed magad, mert az is rossz, ha nem teszed, és az is, ha igen. Most melyik rosszat válaszd? Ha ilyenkor nem cselekszel, akkor biztosan nem alakul ki pánik, viszont marad a rossz, ha pedig igen, akkor még pánik is kialakulhat. Érdemes ebben a helyzetben óvatosnak lenned.

 

Megoldás AnaLog Terápiával

Ha pánikkal küzdesz, akkor ezen a ponton ugyan túl vagy már, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól mindig így lesz. Ez az egész folyamat ugyanis azért alakult így, mert rossz döntéseket hoztál, csak nem vetted észre, illetve nem volt lehetőséged máshogy dönteni. Ettől függetlenül sajnos a hibás döntési mechanizmus rögzült az elmédben, és ez okozza az egész problémát. Ha a pániktól, szorongástól, vagy félelemtől meg akarsz szabadulni, akkor lehetőséged van rá, hogy utólag kijavítsd ezeket a hibákat, Ha ezt megteszed, akkor egyrészt megváltozol, másrészt elmúlik a félelem, szorongás, vagy pánik is. Azért múlik el, mert a változással feleslegessé tetted.

Ez az, amire a Hipnózis Centrumban az AnaLog Terápia konzultáció segítségével lehetőséged nyílik.

Kapcsolatfelvétel, és időpont egyeztetés.

AnaLog-elme-I-Reinkarncio-jobb-banner

AnaLog Terápia – Facebook